A buddhizmus elterjedése
Sakjamuni Buddha Indiában élt és ahhoz, hogy átadja tanításait nem hozott létre egy teljesen új kultúrát, hanem felhasználta az akkori indiai emberek kultúráját, hagyományát, mint egy alapot a kommunikációhoz. Az Abhidharmakósában például megtalálhatjuk a Meru-hegy és az öt kontinens leírását, ami tipikusan az akkori indiai kultúrából ered, ugyanígy sok kifejezés megegyező vagy hasonló a buddhizmusban és a hinduizmusban.
A buddhizmus történelmi fejlődéséből megfigyelhető, miképp alakultak ki a ma ismert tradíciók a tanítási periódusokhoz tartozó tanítások gyakorlásán keresztül. Buddha ugyan szóbeli tanításokat adott, de korai tanítványai leírták ezeket, és eredeti formájukban adták tovább.
Később megvalósított buddhista mesterek további magyarázatokat fogalmaztak meg, melyek rávilágítanak Buddha tanításainak jelentésére. A lényeg mindig a tanítások hiteles és pontos átadása volt.
Már Indiában is létrejöttek különböző átadási vonalak az évszázadok során. Ezeket a három tanítási ciklushoz sorolhatjuk.
Buddha halála utáni első 4-500 évben csupán a Hinajána tanításait gyakorolták nyilvánosan.
Az indiai buddhizmus második periódusa alatt a Mahajána szútra tanításai terjedtek el. Ez az időszak már az i.e. II. században elkezdődött, amikor a Pradzsnaparamita irodalom a nyilvánosság előtt is ismertté vált. Mindez két nagy, már Buddha által megjósolt mester: a II. században élt Nagardzsuna, és az V. században élt Aszanga, valamint a Nalanda egyetem alapításának (kb. II. század) hatására történt. Az egyetem több mint ezer éven át a Mahajána tanítások elsajátításának és elterjesztésének központja volt.
Az első fordítók ebben a periódusban jöttek Indiába, és fordították le a szövegeket az akkori nyelvekre. A tanítások már az I. században terjedni kezdtek Közép-Ázsiában és Kínában. A III. században eljutottak Burmába, Kambodzsába, Laoszba, Vietnámba és Indonéziába. A IV. és V. században sok fontos buddhista szöveget fordítottak le kínaira: Kumaradzsiva (i.sz. 344-413), Hui-jüan (i.sz. 334-416) és mások.
A nagy indiai mester Bodhidarma kb. i.sz. 520-ban ment Indiából Kínába, és vált a kínai csan buddhizmus megalapítójává.
Japánban a zen buddhizmus néhány évvel később, i.sz. 538-ban kezdett kibontakozni, és 594-ben vált államvallássá.
Ezt követően az indiai buddhizmus harmadik nagy periódusa következett: a nagy jógik és megvalósított tanítók, az úgynevezett mahasziddhák korszaka. Buddha követői olyan szintre fejlődtek, hogy képessé váltak Buddha legmagasabb tanításait, a Vadzsrajánát is gyakorolni.
