Buddha megtérése a Nirvánába

"Akkoriban a Magasztos Ámrapáli erdejében időzött. Egy napon így szólt kedves tanítványához, Ánandához:

 - Jöjj Ánanda, térjünk be Béluva faluba!

A tanítványoknak pedig ezt az utasítást adta:

 - Ti pedig, szerzetesek, menjetek Vaisái városába, és töltsétek ott az esős évszakot barátok, ismerősök, világi hívők között!

Nem sokkal ezután a Magasztost veszedelmes betegség támadta meg, amit az idős mester tiszta tudattal, nyugodtan viselt. Tudta, hogy bár nincs messze halála, a végső óra még nem érkezett el. Amikor először felkelt betegágyáról, Ánanda örömtől sugárzó arccal felkereste, és így szólt hozzá:

 - Mester milyen nagy öröm, hogy újra jó erőben látlak! Szívemet mindvégig az a gond emésztette, hogy mi lesz velünk, ha úgy térsz meg a Nirvánába, hogy nem adsz tanácsot, nem mondod el, miképpen éljünk, hogyan cselekedjünk, ha már nem leszel közöttünk.

A Buddha így válaszolt:

 - Mit kívántok még tőlem, ó Ánanda? A tanítást kihirdettem, nem maradt titokban egyetlen szikrája sem. Utamat lassan bevégzem, esendő, beteges aggastyán vagyok. Testem olyan, mint az elhasznált, nyikorgó kocsi. Nincs már távol az idő, amikor magatokra maradtok. Akkor majd magatokban kell meglelnetek a menedéket, és nem szabad más menedéket keresnetek, mert magatokban van az egyetlen menedék.

Hamarosan Mára, a kísértő környékezte meg a Felébredettet és így ravaszkodott:

 - A Magasztos régebben azt mondta nekem, hogy nem tér a Nirvánába addig, amíg a tanítást az egész világon el nem terjesztette. Ez megtörtént, szerzetesek és szerzetesnők ezrei követik a Magasztost, és hatalmas a világi hívők serege is. Itt az alkalom, nagy aszkéta, vesd le a földi élet terhét, és térj meg az örökkévalóságba!

A Buddha csendesen így válaszolt:

 - Légy türelemmel Kísértő, várj a sorodra! Távozásom órája nincs már messze.

Néhány nappal később a Felébredett néhány tanítványával együtt Pává faluba indult. Útközben betértek Csunda, a kovács házába. Csunda a Mester nagy tisztelője volt, s most ezzel a kéréssel fordult hozzá:

 - Tiszteljen meg a Magasztos azzal, hogy elfogadja tőlem az ételt, és házamban tölti az éjszakát!

A Buddha beleegyezően bólintott. Amikor megízlelte a felszolgált ételt, így szólt a kovácshoz:

 - Csunda, amit elém tettél, hagyd itt, de a tanítványaimnak más ételt kínálj! Amit meghagyok, azt ásd el a kert végében, hogy senki se ehessen belőle!

Az étel vagy romlott, vagy mérgezett lehetett, mert a magasztos rögtön a lakoma után heves görcsöket érzett.

Másnap a közösség Kusinagara városába indult. Félúton járhattak már, amikor a fájdalomtól elgyötört Mester így szólt Ánandához:

 - Fiam terítsd le köntösöm e fa tövébe! Elgyengültem és szomjazom. A közelben tiszta vizű patakot találsz, fogd a csészédet, és hozz egy korty vizet!

Miután Ánanda visszatért a vízzel, és a Magasztos némiképpen erőre kapott, úgy rendelkezett, hogy folytassák az útjukat Kusinagara felé.

A város határában, a Hiranjavati folyó partján volt egy gyönyörű lugas. A felébredett úgy döntött, hogy itt várja be a végső órát. Miután tanítványai elkészítették fekvőhelyét és köréje gyűltek, így szólt hozzájuk:

 - Tanítványok! Négy olyan hely van, ami egy hívő szívét megörvendezteti: az a hely, ahol egy Felébredett megszületett, ahol a tökéletes megvilágosodást elérte, ahol első ízben megforgatta a Tan kerekét, és ahol a végső Nirvánába tért. Tudjátok meg, ez a hely az én Nirvánám helye. Zarándokseregek fogják majd látogatni évezredeken át.

Ezután néhány utasítást adott, miként vezessék tovább a közösség életét. Látva, hogy néhány szerzetes könnyezik bánatában, így vigasztalta őket:

 - Ne sírjatok, ne jajgassatok! Nem azt tanítottam-e nektek, hogy ami kedves attól el kell szakadni, ami keletkezett annak meg kell semmisülnie?

A hír, hogy a Mester haldoklik, hamar szétröppent a vidéken. Összegyűltek az emberek, hogy meghallgassák a Felébredett utolsó szavait. Eljöttek a Kusinagara városában uralkodó Malla nemzetség harcosai is.

Amikor érezte, hogy eljött a végső perc, a Felébredett így szólt a közösséghez:

 - Tanítványok! Ha van közöttetek, akiben kétség maradt a tanítás felől, úgy kérdezzen most, amíg még itt vagyok közöttetek!

Mindenki hallgatott. A Mester így folyatta:

 - Lehet, hogy a tisztelet és a szomorúság miatt akadt el a szavatok. Ha így lenne, akkor kérdezzétek bátran mellettetek ülő testvéreteket!

Most sem szólt senki sem. Rövid csend után a Felébredett így búcsúzott el:

 - Ami létrejött, az el is múlik. Törekedjetek fáradhatatlanul!

Ezek voltak Buddha utolsó szavai."

 India bölcsessége , kiadó: A Tan Kapuja Buddhista Fôiskola