CSÖPA
Chögyal Namkhai Norbu
CSÖPA – Cső gyakorló.
Kelet-Tibetben van néhány nagyon híres Cső iskola, főleg a Gyüne és a Cságkjed. A gyakorlók általában hét évet töltenek itt, de nincsenek bezárva, mint más főiskolákon. Először együtt gyakorolnak egy mester vezetése alatt. Aztán amikor jól begyakorolták egyedül kimennek a temetőkbe, a hegyekbe, sötét és félelmetes helyekre. Amikor a hét évük kitelt, négyszögletes vörös kalapot kapnak, ami a főiskola sajátossága, hogy ha valaki látja őket, akiknek zavaraik vagy problémáik vannak az otthonukban, megkérhetik a csöpát, hogy segítsen. Tibetben a Csöpák nagyon egyszerűen élnek, minden fizetséget visszautasítva. Általában egyik helyről a másikra mennek és ezért azt a kevés dolgukat, amire szükségük van, magukkal viszik. Az egyik ezek közül a khatvanga, egy trident fajta. A Cső gyakorló gyakorlatias személy, nem hord extra súlyokat haszontalanul, így a khatvangának funkciója is van. mivel mindig temetőkbe megy és zarándokol, szüksége van egy kis sátorra az alváshoz, amit mindig magával visz. Csögurnak hívják a Cső sátrat. A khatvanga alsó végén egy rövid tőr és a teteje trident. Amikor a Cső gyakorló megérkezik egy helyre a khatvangát beleszúrja a földbe és ez lesz a sátor közepe. Amikor felhúzza a sátrat, a trident szuronyait kiengedi a tetőn, és ha valaki látja, tudja, hogy egy Cső gyakorló van bent, nem egy gazdag kereskedő ellopható értékes aranyakkal.
A másik jellegzetesség, amit a csöpák hordtak, egy kis finom gyapjú hálóból készített táska. A táska teljesen átlátszó, látható volt a tartalma, így nem rabolták ki őket a vándorlásaik során. A Csöpa benne hordta a sátrát, a kapaláját, a damaruját, a csengőjét és kánglingját, ami egy hangszer emberi combcsontból.
A Cső gyakorló énekel, ahogy megy. Amikor egy Csöpa megérkezik, egy helyre a sátra nyitva van és a teljes szertartás megfigyelhető. Ha egy Cső gyakorló egy olyan személy, csoport vagy állatok előtt gyakorol, aki beteg, vagy valamilyen kihívástól szenved, az nagy jótéteményt hoz számukra. Ezt jelenti „Csőt adni”.
