HAGYOMÁNY-VONAL



                               Sakjamuni Buddha Mandala

A buddhizmus Indiából származik, innen terjedt el a környező országokba. Így a buddhista tanokat különböző országokban őrizték, de mindent átfogóan egyedül Tibetben ápolták ezeket és itt úgy a Hinajána és Mahajána, mint a Vadzsrajána megtalálható. A tibeti buddhizmus összes ágazata, minden esetben a Mahajána filozófiáján nyugszik, és minden iskola gyakorolja a Vadzsrajána technikáit. Emiatt az alapvető tanítások a tibeti buddhizmus minden iskolájában megegyeznek. Vannak azonban az egyes iskolák között bizonyos különbségek, melyeket csak nehezen lehet megmagyarázni. Egy közvetlen különbség, amely megállapítható, hogy a tanítások un. hagyomány-vonala egymástól eltér.  A buddhizmus különböző indiai tanítók által és más - más időben jutott el Tibetbe, ahol azt azután különböző fordítók tibeti nyelvre fordították. A tanok így különböző vonalakon maradtak ránk. Ezeket a körülményeket figyelembe véve ma egymástól eltérő iskolák léteznek és ebből kifolyólag mások a technikák is. Az egyik iskolában az egyik módszeren van a hangsúly, a másikon az attól eltérőn. A tulajdonképpeni ösvény és a végérvényes eredmény azonban mindegyik iskolában azonos. Ezért aztán a tibeti buddhizmus összes hagyománya megfelel a Buddha aktivitásainak. Jelenleg négy fő vonalról beszélünk. Rendkívül fontos, hogy mind a négy iskola megmaradjon, mivel ezek Tibet négy értékes ékszere. Ez nem azt jelenti, hogy valakinek mind a négy vonalat praktizálnia kell. Ezt egyénien kell eldönteni, mivel minden élőlénynek megvan a maga karmikus kapcsolata. Azt a hagyományt kell hát követnünk, amellyel karmikus kapcsolatban vagyunk. Éppen ezért, mivel az élőlényeknek különböző a karmájuk, igen fontos, hogy a négy tibeti iskola fennmaradjon.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

DORDZSE SZEMPA-MEDITÁCIÓ