OLTÁR
OLTÁR Az oltár kapcsolatban áll minden lény három központjával, melyek a test, beszéd és a tudat. Így alkotja az oltár alapját a három szent tárgy. A Három Tárgy a következő (képekkel is helyettesíthető):
1. Buddha vagy egy jidam szobra az oltár közepén = test
2. Egy szent szöveg begöngyölve egy vöröses árnyalatú vagy sárga anyagba, mely a középtől balra kerül = beszéd, azaz Dharma
3. Egy kis sztupa, azaz ereklyetartó, a középtől jobbra kerül = a Buddha szelleme
Buddhák, bódhiszattvák és tanvédők képei vehetik körbe a Három Tárgyat. Minden tárgyat magas helyre rakjunk, semmi ne kerüljön a földre vagy a padlóra. (Az oltár magassága minimum 80 cm).
Felajánlások:
Hét tálka használatos a felajánlásokhoz, melyek a tíz irány és a három idő Buddháinak való felajánlásokat jelképezik. Tiszta vizet öntünk minden reggel a tálkákba. Csak vizet vagy valódi felajánlásokat használhatunk. A felajánlásokat a tudat, a mantra és a mudra (gesztus) által alakulnak át valódi felajánlásokká. A felajánlásokat úgy képzeljük el, mint a világ minden értékét és gyönyörűségét. A tálkák az oltáron egyenes sorban kell, hogy álljanak, egymástól rizsszemnyi távolságra. A tálkákat nagyon óvatosan színültig töltsük vízzel. Ha a víz nem csordul ki, az erények halmozását, ha túlfolyik, az a morális fegyelemmel való problémát jelenti.
A felajánló tálkák sorrendje az oltárral szemben állva balról jobbra:
1. egy tálka tiszta víz a Buddhák italául = a tudat tisztasága.
2. egy tálka tiszta víz lábmosásra = a test tisztasága.
3. egy tálka rizs, rajta virág a szem számára = a látás általi gyönyörűség.
4. egy tálka rizs füstölővel az orr számára = a szaglás általi gyönyörűség, hogy a Dharma mindent áthat.
5. egy vaj mécses, vagy gyertya (a gyertyát rátehetjük egy tálka rizsre) = a világosság, a Nap, a Hold, a csillagok, az univerzum és a Szamszara minden fénye.
6. egy tálka illatosított víz, a test mosására = odaadás.
7. egy tálka rizs rajta egy kis hangszerrel, jobbra csavarodó kagylóval a fül számára = zenefelajánlás.
Este a tálkákban levő vizet ráönthetjük a házban vagy az udvaron lévő virágokra. Ezután minden tálkát szárazra törlünk, és lefelé fordítjuk őket. Ha a gyertyát eloltjuk, legyezve vagy elkoppantva tegyük. A rizzsel teli tálkák az eredeti helyzetükben maradnak, csak a vizes edényeket öntjük ki napról-napra.
Egyéb felajánlások és tárgyak az oltáron, vagy különleges szertartásokhoz használt eszközök és felajánlások:
1. Dordzse és drilbu (gyémántjogar és csengő): A dordzse jelképezi a jogart, a gyémántvillámot, a módszereket és az együttérzést. A csengő jelképezi a bölcsességet, az üresség megértésének is a szimbóluma.
2. Mandala: Az alapmandala, tálca és karikák. Három egymásra helyezett mandalakarika megtöltve rizzsel, felajánlásul szolgál az univerzum szimbólumaként, melynek középpontja az értékes, drága Meru hegy, körülvéve a négy kontinenssel. A felajánlások az összes Buddhának szólnak, tudva, hogy minden érzés, gondolat és szépség illúzió.
3. Kristály egy tálka rizsre helyezve: Minden dolog tükröződik a kristályban, de semmi nem valóságos benne. Ugyanígy minden tükröződik a tudatban, de ez is csak illúzió.
4. Váza, azaz bumpa (szent kancsó pávatollal): A váza tiszta vagy sáfrányos vizet tartalmaz, benne pávatollal. Amitábha trónusa vagy járműve a páva és a tollon lévő sok-sok szem jelképezi a bölcsesség látását.
- Reggel, mielőtt az oltárhoz járulnánk, mossunk kezet, arcot és szájat.
- Reggel, mikor a tálkákat megtöltjük, és este mikor kiürítjük őket, 3-3 leborulást végzünk az oltár előtt.
- A felajánlásokat jelképesen is elvégezhetjük, azaz mind a hét tálkába tiszta vizet öntünk.
- Reggel a tálkák megtöltését balról jobbra végezzük, míg este ellenkező irányból kezdve ürítjük ki őket.
- Reggel is este is gyújthatunk füstölőt vagy gyertyát.
- Az oltár takarítását újholdkor végezzük.
