TUDAT
TUDAT - a tudat csak egy név, egy szó. A tudat megfoghatatlan, elgondolhatatlan és szavakban kifejezhetetlen, titokzatos és csodálatos. Mégis beszélünk róla, de közben egy pillanatra sem szabad elfelejteni, hogy sem a szó, sem pedig az, amit mondunk róla, nem azonos a tudattal.
Amikor a tudatról beszélünk, három dologról van szó: az ürességről, a világosságról és a tudatosságról. E három dolog elválaszthatatlan egysége a tudat.
- A tudat lényege az, hogy üres és tágas, mint a tér. Ugyanakkor a tudat megfoghatatlan és nyitott is, mint a tér. Nincs benne semmi, ami megfogható, lehatárolt, akadályozó vagy zárt. Nincs alakja, nincs színe, tökéletesen üres. A tér megfoghatatlan. Egy szobában a tér a falakig terjed, ám ha leromboljuk a falakat, látjuk, hogy a tér tovább terjed, látjuk, hogy a világűr és a szoba tere egymástól elválaszthatatlan és nincs se alakja, se színe, egyszerű, üres tér.
- A tudat lényege üresség, azonban rendelkezik világossággal. Amikor világosságot mondunk, nem fénysugarakról, nem egy fényforrásból áradó fényről beszélünk, hanem a tudat belső világosságáról, aminek nincs szüksége semmilyen külső fényforrásra. A tudatban természeténél fogva jelen van a világosság. Egy példa: Jelen pillanatban, ezen a helyen vagyunk, de ha más helyre gondolunk, akkor a kép nagyon tisztán, világosan meg fog jelenni. Az álomban is világos van. Ha azt látjuk, hogy ég a tűz, akkor világos van, ha azt álmodjuk, hogy napsütötte mezőn sétálunk, akkor világos van. Ez a tudat világossága.
- Az üresség és a világosság minősége mellett a tudat rendelkezik az akadálytalan tudatosság és értelem minőségével is. Ez teszi lehetővé, hogy a tudat képes észlelni és felfogni mindazt, ami a világon van. Az ember képes tudatosítani és megérteni bármit.
„A buddhisták, azt mondják, az igazi tudat felfoghatatlan, de ez csak akkor van így, ha nem meditálunk. Meditáción keresztül képessé válunk, hogy felismerjük valódi tudatunkat. Amikor ténylegesen megtapasztaljuk ezt a meditációban, felfedezzük, hogy a tudat sokkal nagyszerűbb, mint puszta szavak. Mérhetetlen mélysége van, a tudat mindazon túl van, amit egyáltalán el tudnánk róla mondani.” - Shamar Rinpocse.
“Nagyon régen egy országban, amelyet Önmagától Ragyogó Áldásnak hívtak, élt egy király, akinek a neve Teljesség Látása volt. Mivel nem volt párnája, amin üljön, szőnyegéül kiterítette a tengert. Mivel nem volt ruhája, amit viseljen, magára öltötte az eget. Mivel nem volt élelme, amit egyen, a négy alkotóerőn élt. Mivel sakál szeme volt, a sötétséget éjjel nappal távol tartotta magától. Magában tartva a látványt, képes volt arra, hogy azt újra magába szívja minden tévedés nélkül, a Drágakő Szembe. Testének, hangjának és elméjének hatalmas erejével oroszlánokat zárt ketrecbe. Mivel látása nem függött semmitől, elrejtette a napot a hóna alá. Mindenkit megölt, megevett és végül senki sem maradt életben. Mivel egyedül maradt, nem volt barátja, akihez beszéljen, de nem voltak ellenségei sem, amin nagyon örvendezett, bár ahogy mondják soha nem tudott megnyugodni.”
Ebben a szövegben a király az egyén eredeti tiszta tudatát jelképezi. A bölcsességet, amely mindent megvilágít, és amely a létezők egész világát uralja. Ezért mondja a mese, hogy ‘szőnyegéül kiterítette a tengert’, ‘magára öltötte az eget’ és a ‘négy alkotóerőn élt’. Ennek az állapotnak a természetes világosságát, amely minden sötétséget eloszlat, a szöveg a sakál szeméhez hasonlítja. A test, beszéd és az tudat végtelen erejét úgy határozza meg a szöveg, hogy az még az erős oroszlánok elfogására is képes. De a szöveg vége azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy az eredeti tudat tiszta állapota a létezés királya, a gondolati erők által támasztott erőszelek mozgása miatt káprázatok és téveszmék jelennek meg és ezért ‘soha nem tudott megnyugodni’.” – Chogyal Namkhai Norbu
